Hogyan lehet megoldani a 43-as hibakódot?

Névtelen
2023-12-10T17:36:56+00:00

A problémám a következő: egyik napról a másikra, a vezeték-nélküli egeremet már nem ismerte fel a Windows, és feldobta az Ismeretlen USB-eszköz üzenetet, 43-as hibakóddal. Az adaptert áthelyeztem másik USB portba, ott müködik. Akkor egy másik eszköz adapterét raktam a szóban forgó portba, az sem müködött. Utána olvastam, utánajártam a dolgoknak. Mindent megprobáltam már, amit az interneten probáltam. Felsorolom:

  • először is kifújkáltam a portot
  • ezután az Eszközkezelőben megfigyeltem, hogy sárga flekiálltójel van az egyik USB-vezérlőnél
  • ellenőriztem a drivert az összes vezérlőnél, plusz töröltem őket, újra felraktam
  • laptopom van, de annak a chipset-jét is frissítettem, hátha..
  • frissítettem a BIOS-t is
  • ellenőriztem, hogy naprakész-e a Windowsom, az volt
  • megpróbálkoztam a hidegindítással, bár a laptopomból nem lehet kivenni az akksit (Lenovo Legion 5)
  • átállítottam az energifelhasználást az adott gyökérhuboknál
  • Windows 10-em volt, de elérhető lett számomra a 11, így felraktam azt is

Ami érdekes:

  • semmilyen vezeték-nélküli eszköz jeladóját nem ismeri fel és hibaüzenet dob fel, továbbá a vezetékes billentyűzetet sem ismeri fel
  • ugyanakkor képes vagyok tölteni róla eszközöket
  • a pendriveot felismeri, írni és olvasni tudom azt, gond nélkül
  • a telefonomat felismeri, képeket és videókat tudok letölteni, felrakni rá
  • XBOX kontrollert felismeri lehet vele játszani

Egyszerűen nem értem mi lehet a gond, kérem segítsenek. Lehet, hogy nem minden jutott eszembe, hogy miket probáltam már, de hátha tudnak segíteni nekem.

Windows otthoni használatra | Windows 10 | Eszközök és illesztőprogramok

Zárolt kérdés. Ez a kérdés a Microsoft támogatási közösségéből lett áttelepítve. Szavazhat arról, hogy hasznos-e, de nem adhat hozzá megjegyzéseket vagy válaszokat, és nem követheti a kérdést.

0 megjegyzés Nincsenek megjegyzések

20 válasz

Rendezés alapja: Leghasznosabb
  1. Névtelen
    2023-12-12T16:13:05+00:00

    Semmi, ha eltávolítom a drivert és törlöm, majd újra behelyezem a jeladó adaptert a portba, akkor is felugrik a hibaüzenet, és megjelenik a feladatkezelőben a sárga figyelmeztetés.

    Hasznos volt ez a válasz?

    0 megjegyzés Nincsenek megjegyzések
  2. Emmanuel Santana 40,310 Hírnévpontok Független tanácsadó
    2023-12-12T16:02:44+00:00

    Értékelem a megfigyeléseidet. Úgy tűnik, hogy a parancsok nem működtek úgy, ahogyan vártad. Ha rákattintasz a problémás USB-re, és választod a driver eltávolítását és törlését, mi fog történni?

    Hasznos volt ez a válasz?

    0 megjegyzés Nincsenek megjegyzések
  3. Névtelen
    2023-12-12T15:37:54+00:00

    És miután végeztem az összes parancssal, még mindig ott a sárga felkiáltójel, és nem lehet továbbra sem használni a portot.

    Hasznos volt ez a válasz?

    0 megjegyzés Nincsenek megjegyzések
  4. Névtelen
    2023-12-12T15:37:11+00:00

    A parancsok beírása után ezt írja ki.

    Hasznos volt ez a válasz?

    0 megjegyzés Nincsenek megjegyzések
  5. Névtelen
    2023-12-12T11:35:58+00:00

    Igen, sajnos még mindig ott van.

    Hasznos volt ez a válasz?

    0 megjegyzés Nincsenek megjegyzések