Kedves Farkas_J!
Köszönöm az eddigi részleteket!
A rendszermeghajtódon és a D meghajtón van elegendő szabad hely?
Ahogy első üzenetemben is említettem, maga a 0x80070020-as hibakód gyakran egy frissítés telepítésénél jelentkezi, ameikor valamilyen szoftver jelenléte játszik közre a telepítési hibánál.
Ezen a nyomvonalon haladva, ahogy közösségi tagunk javasolta, valóban a Tiszta rendszer indítás mellett lenne érdemes megpróbálni telepíteni a Dead by Daylight-ot.
A Tiszta rendszerindítássegítségével tudod ellenőrizni, hogy egy adott hibajelenség - mint esetedben a játék letöltési hibája- tiszta rendszer indítás vagyis minden nem-Microsoft eredetű program és szolgálatatás nélkül is fennáll-e. Amennyiben nem, az azt jelenti, hogy egy harmadik féltől származó szolgáltatás ütközése a Windows 10 rendszerével okozza a hibajelenséget. A cikkben minden szükséges lépést megtalálsz azt illetően, hogy miként kell eljárni, ha a szinkronizálási hiba nem jelentkezik így a közösségi taguk által megadott lépések mellett. Látni fogsz egy listát a nem-Microsoft eredetű programokról. Ezeket egyenként kell visszakapcsolni és minegyik után egyesével újra kell indítani a gépet. Ez a telepített programok mennyiségétől függően eltarthat egy ideig, de mindenképpen megéri végigcsinálni, mert az ki tudja szűrni a hibajelenségért felelős lehet alkalmazást.
Azt is meg tudod próbálni, hogy ideiglenesen teljesen eltávolítod a harmadik féltől származó vírusírtódat a teszt kedvéért a hivatalos gyártói weboldalról letölthető eltávolító eszköz segítségével >>ITT<<. Ezt csak abban az esetben javaslom, ha rendelkezel a visszatelepítéshez szükséges forrásokkal.
ugyanakkor arra való tekintettel, hogy más alkalmazást le tudsz tőlteni a Microsoft Store-ból, ahhoz, hogy a legmegfelelőbb választ kaphasd a játék telepítésével kapcsoaltban, a kérdésedet érdemes lehet feltenni a https://forum.deadbydaylight.com/en/ oldalán is - ha szükség lenne rá, mellékelem a Bing fordítót-, mert ők renedlekeznek releváns információval a játékról és arról, hogy miként lett optimalizálva a Windows 10-es rendszerre.
Ha bármilyen további krédésed lenne, jelezd nyugodtan.
További szép Húsvét Hátfőt!
Boglárka