Én csupán magánemberként, de az alábbi három javaslattal élnék.
Első javaslat, ami ismerősöm gépénél segített a 0x80070035 hibaüzenet elhárításában:
Rendszergazdai joggal piszkáljatok bele a regisztrációs adatbázisba, azaz rendszergazdaként REGEDIT-tel indítsátok el a Beállításszerkesztőt és az alábbi helyet keressétek meg:
\HKEY_LOCAL_MACHINE\SYSTEM\CurrentControlSet\Services\LanmanWorkstation\Parameters
Itt találjátok meg az AllowInsecureGuestAuth azonosítónevet.
Ennek az értékét nulláról állítsátok át 1-esre.
Lépjetek ki a Beállításszerkesztőből és indítsátok újra a gépet.
Ha ez önmagában nem segített, akkor a Vezérlőpult-ban a Programok és Szolgáltatások (Program eltávolítása vagy módosítása) ablak bal oldalán kattintsatok a Windows-szolgáltatások be- és kikapcsolása részre és az SMB 1.0/CIFS rendszerű fájlmegosztási támogatást jelöljétek be és OK-val telepítsétek fel. (Szintén újraindításra lehet szükség ezután.)
Harmadik ötlet:
Indítsátok el a Szolgáltatások konzolt. (Vezérlőpult -> Felügyeleti eszközök -> Szolgáltatások)
Keressétek meg a "Hálózati helyfigyelés" szolgáltatást és dupla bal klikk rá, vagy 'jobb klikk-tulajdonságok'-kal nyissátok meg.
Középen az Indítás típusát állítsátok át Kéziről -> Automatikus-ra.
Ezután lejjebb "Alkalmaz" és végül "OK", majd bezárhatjátok az ablakot.
(Újraindításra szintúgy szükség lehet.)
Ahogy a témaindító kérdésben az Eötvös Iskola is írta, ilyen esetekben:
Akár a Windows 8-nál, 8.1-nél, a 10-nél is szükség van a hálózati beállításokban a (guest) "vendégek" felhasználók miatt az alábbi beállításra:
Vezérlőpult\Hálózat és internet\Hálózati és megosztási központ\Speciális megosztási beállítások
Keressétek meg a "Megosztás jelszavas védelemmel" részt és "Jelszóval védett megosztás kikapcsolása" kijelölése és utána alul Módosítások mentése.
Kíváncsian várom, hogy segített-e valamelyik javaslatom. :)
Amennyiben az első javaslatom egyből megoldja a problémátokat, akkor azt kell mondjam, hogy szégyellje magát a Microsoft, mivel az iskolákban alap dolog nyilvános mappákat megosztani és nehogy már ezért regedit-tel kelljen matatni a Windows 10 lelkivilágában. :(
Esetleg még érdemes lehet a Hálózatot fixen privátra állítani, amit Horváth Olivér 2017. február 15-ei bejegyzése alapján lehet elvégezni:
Mivel angol forrásból idézett, ezért inkább leírom nektek magyarul az ott írtakat:
gpedit.msc futtatásával nyissuk meg a Helyicsoportházirend-szerkesztő ablakot.
Bal oldalt fa struktúrában a "Házirend: Helyi számítógép" alatt nyissuk meg a "Számítógép konfigurációja" részt, majd "Windows beállításai" és ezen belül a "Biztonsági beállítások" alatt végül a "Hálózatlistázó - házirendek" pontot.
Jobb oldalon a "Hálózatnév" alatt felsorolva láthatjuk a hálózatainkat és köztük egy olyat, hogy "Nem azonosított hálózatok".
Na azt megnyitva (Dupla bal klikk, vagy jobb klikk-tulajdonságok) a harmadik "Hálózati hely" fület kiválasztva, a "Hely típusa" alatt a "Nincs beállítva" helyett válasszuk ki a "Magánjellegű"-t.
Ezután az ablak alján Alkalmaz és OK, majd bezárhatjuk az ablakot.
(Amennyiben a gépek vezeték nélküli csatlakozással vannak hálózatba kötve, akkor a "Nem azonosított hálózatok" felett ugyanúgy a wifi hálózat nevére is szintén dupla bal klikk, vagy 'jobb klikk-tulajdonságok' és azt is "Magánjellegű"-re állítani.)
Szükség lehet újraindításra a beállítások elvégzése után.
Sok sikert! :-)
Megjegyzés: Akik a régi Windows 7-es start menü miatt vonakodnak átállni Windows 10-re, azoknak üzenném, hogy két ingyenes lépéssel simán visszakaphatjuk a Windows 7-es érzést és kinézetet (amennyiben a gépünk kompatibilis a Windows 10-zel és helyesen telepítettük fel a meghajtó-csomagokat, azaz a driver-eket), de ez itt nem ennek a témának a helye. ;-)