Alapvetően a gmail fiókomat szeretném szabadabban kezelni. Sok éven át
használtam az Outlook-ot a legapróbb részletekig, de most szomorúan
tapasztalom, hogy jónéhány, régebben kiválóan működő eszköz, lehetőség,
funkció nem működik vagy csak trükkökkel.
IMAP kapcsolódással kezelem a a gmail fiókomat.
Kb.
80 000 levél volt benne (14 év termése). Ebbe beletört a bicskája az
Outlook-nak. Kb. 20 órán át küzdött aztán nem jöttek le az új levelek.
Végül,
rengeteg munka és szenvedés árán találtam megoldást. Egyrészt töröltem
20 000 levelet, később még többet. Most kb. 23 000 levél van a beérkező
levelek mappában a gmail fiókomban.
Másrészt a gmail
beállításoknál találtam egy IMAP levél darabszám korlátozót, amit a
maximális értékre 10 000-re állítottam. Így nem tudom kezelni az összes
levelemet, de működik a szinkronizálás.
Korábban az Office 2010-es Outlook verziójával 12 postafiókot minden gond nélkül kezeltem POP3 hozzáféréssel.
Próbálkoztam
most is a POP3-al, de úgy tűnik, hogy 2021-ben a Google és a Microsoft,
mint két óriás cég, akik bizonyos értelemben konkurensek, függ(het) az
egyik cég szolgáltatása a másiktól, szül érdekességeket.
Ugyanis
minden Pop3 beállítást, felhasználónév és jelszó jól adtam meg. A
Gmail-ben engedélyeztem a POP3 hozzáférést. Azonban a Gmail, a Google
úgy érzi, hogy megteheti, hogy az Outlook hozzáférését POP3-ban
megtagadja, mint "KÉRÉS MEGTAGADVA - NEM BIZTONSÁGOS" program.
Elképesztő. ...
KÉRDÉS:
Van ötlet arra, hogy lehet gmail fiókot mégis POP3-al csatolni az Outlook-hoz?
TÖBBI KÉRDÉS, PROBLÉMA:
Több funkció nem működik, nem jelenik meg:
-
Nem jelennek meg a leveleknél a kategóriák. Inaktívak a gombok, nem
lehet kiválasztani. Csak, ha levélszabályt készítek, akkor ott van
lehetőség kategóriát hozzáadni, de egyetlen levélhez nem lehet.
Jobb egér gomb menüben sem jelenik meg.
- Ugyanígy nem jelennek meg a jelölők (Ma, Holnap, a Héten), csak jelölő hozzáadása és törlése
Ezek az opciók vannak Gyorsművelet létrehozásánál:

ÍGY KELLENE KINÉZNI, DE NEM JELENIK MEG A KATEGORIZÁLÁS SEMMILYEN FORMÁBAN:

ÍGY KELLENE MEGJELENNIE A JELÖLŐKNEK, LEBONTHATÓAN:

ÍGY KELLENE MEGJELENNIE ENNEK A KÉT FUNKCIÓNAK, DE NEM JELENIK MEG NEM ÉRTEM MIÉRT (EZ KÉT ELENGEDHETETLEN OUTLOOK FUNKCIÓ):

- Nem lehetséges a gmail névjegyeinek importálása sem, mert nem jelenik meg a mezők egyeztetése panel.
A gmail-ben kiexportálom Outlook formátumban, amiből lesz egy csv fájl.
Az
Outlook import elbukik, mert valószínűleg nem megfelelő a vesszővel
tagolás, de mivel nem jelenik meg a szükséges panel, így nem tudom
beimportálni.
Itt a 9. pontban lévő panel nem jelenik meg:
https://support.microsoft.com/hu-hu/office/n%C3%A9vjegyek-import%C3%A1l%C3%A1sa-az-outlookba-bb796340-b58a-46c1-90c7-b549b8f3c5f8#:~:text=%20N%C3%A9vjegyek%20import%C3%A1l%C3%A1sa%20az%20Outlookba%20%201%20Az,kattintson%20vagy%20koppintson%20a%20Tov%C3%A1bb%20gombra.%20More
CÍMJEGYZÉK IMPORT 9. PONT NEM JELENIK MEG - ITT LÁTHATÓ
KÉRDÉS: Hogyan tudom mégis a kb. 1 500 névjegyemet beimportálni?
ARCHIVÁLÁS:
-
Mivel viszonylag kis méretű az SSD-m a notebookban, ezért a tervem az
volt, hogy az archiválást külső merevlemezre mentem ki, amit ha
csatolok, akkor az archivált elemekben is tudok keresni.
Na ez
sem működik, hiába adom meg az Archiválási "központi" beállításnál vagy
mappa szinten (jobb egérgomb, archiválás fülön) nem kerül a külső
meghajtóra.
A célom az lenne, hogy mappa szinten tudjak
meghatározni archiválási beállításokat, eltérőket és ha lehetséges mappa
szinten futtatni az archiválást, amikor indokoltnak tartom.
- Az archiválás folyamata egy sötét folt számomra.
Van egyszer egy archivált mappa a mappaszerkezetben (ezt láttam, hogy meg lehet változtatni).
KÉRDÉSEK:
-
Ebbe az archivált mappába kerül gondolom a központi archiválás elemei.
JÓL GONDOLOM? Helyileg pedig a központilag beállított helyre kerül
tárolásügyileg. JÓL GONDOLOM?
- Hol lehet az archiválást
elindítani? Az számomra nem megfelelő, hogy automatikusan 14 vagy x
naponta magától lefut, mert olyan is történhet az összes mappára vagy
levélre (Az összes levélre sosem szeretnék archiválni) , ami nem állt
szándékomban.
- Hogyan lehet mappa szinten archiválást futtatni?
- Hogyan tudok külső HDD-re archíválni? (olvastam egy leírásban, hogy akár több külső fájlban is archiválhatok) HOGYAN?
Ha
beállítom a külső HDD-n a helyet egy létrehozott mappát kijelölve, az
nem tartalmaz archive.ost fájlt. Hogyan jön az létre, hogyan lehet
létrehozni?
MAPPÁK:
Nem látom át (mert
eddig csak POP3-ban szinkronizáltam), hogy melyik létrehozott mappa
miért lesz csak a számítógépen címkével elérhető, melyik meg miért más
státuszú?
Hozzá kell tenni, hogy a gmail-ben minden levelet több
címkével is ellátok (a kereshetőség és a szűrhetőség miatt) (meg is
próbálta az Outlook az összes címkét mint külön-külön mappák feltölteni,
de megtaláltam a gmail beállításokban, hogy lehet ezt egyenként
kikapcsolni).
Mégis úgy tűnik, hogy talán a gmail címkékkel
egyező mappák nem lesznek a számítógépen "csak helyi" (csak a
számítógépen) mappák (de ez csak egy feltételezés).
Ennek két
módon van jelentősége. Az egyik, hogy bizonyos mappákban ("csak
számítógépen") lévő levelek letörlődnek a gmail fiókból, amikor mappába
helyezem (ami jobb lenne, ha nem törlődne le).
KÉRDÉS: Erre van-e megoldás???
A
másik, hogy az almappákba csak egyező típusú elemeket lehet betenni. Ez
ott fontos, hogy szeretnék témák szerinti ki és becsukható főmappákat
létrehozni (a becsukás által kevesebb elem látszik, mert igen sok mappám
van, lesz).
Nem tudok a fő mappákba minden almappát beletenni az említett kétfajta mappa miatt.
KÉRDÉS: Erre van-e megoldás???
KÉRDÉS:
LEHETSÉGES-E ÁTFOGÓ MENTÉST, EXPORTOT KÉSZÍTENI AZ ÖSSZES
BEÁLLÍTÁSOMRÓL, LEVÉLSZABÁLYOKRÓL, NÉZETEKRŐL, KERESÉSI MAPPÁKRÓL,
ARCHIVÁLÁSI BEÁLLÍTÁSOKRÓL, STB. ARRA AZ ESETRE, HA VALAMI MIATT ÚJ
FIÓKKÉNT ÚJRA KELLENE KEZDENEM MINDENT ELÖLRŐL (MERT HATALMAS MUNKA VAN A
BEÁLLÍTÁSOKBAN):
AZT LÁTTAM, HOGY NÉHÁNY ELEMNÉL VAN (LEVÉLSZABÁLYOK, GYORSELÉRÉSI ESZKÖZTÁR, ...)
KÉRDÉS:
HA EGYBEN NEM LEHET ÁTFOGÓ BEÁLLÍTÁSOK MENTÉST VÉGEZNI, AKKOR MILYEN
RÉSZEKRŐL LEHET. FŐLEG A LEVELEZÉS TERÜLETÉN (RENDEZÉSEM
LEVÉLSZABÁLYOKKAL, KERESÉSI MAPPÁKKAL, KEDVENCEKBE HELYEZÉSSEL), MERT
ARRA ÉS A LEVELEKBŐL LÉTREHOZOTT FELADATOKRA HASZNÁLNÁM AZ OUTLOOK-OT.
EGY FONTOS KÉRDÉS: LEHET, HOGY POP3-al A PROBLÉMÁK JÓ RÉSZE NEM LÉTEZNE? HOGYAN TUDNÁM A POP3-AT MÉGIS BEÁLLÍTANI A GMAIL-HEZ?
KÉREM, HOGY AKI BIRTOKÁBAN VAN A TUDÁSNAK, MINDEN KÉRDÉSRE TUD VÁLASZT ADNI, TEGYE MEG, HOGY MINDET MEGVÁLASZOLJA.
AKI BÁRMELYIK KÉRDÉSBEN TUD SEGÍTENI, KÉREM VÁLASZOLJON AMELYIKRE CSAK TUD.
ELŐRE IS NAGYON KÖSZÖNÖM!!!!!
SOK
10 ÓRA MUNKÁM VAN MÁR BENNE, HOGY EGYÁLTALÁN MŰKÖDIK AZ OUTLOOK.
RENGETEG BEÁLLÍTÁST IS MEGTETTEM MÁR, DE A JELZETT TERÜLETEKEN NEM JUTOK
TOVÁBB, MERT AZ INTERNETEN TALÁLHATÓ TARTALMAK SZERINT MŰKÖDNIE KELLENE
ANNAK, AMI A GYAKORLATBAN NEM MŰKÖDIK, MEG SEM JELENIK, MINT
LEHETŐSÉG. ...