Windows 10 bejelentkezési képernyőn nem jelennek meg a fiókok és a jelszó bekérése

Névtelen
2018-05-30T11:52:34+00:00

Windows 10 frissítése után a PC újraindítását követően a kezdőképernyőnél (ahol az idő, dátum és a hálózati kapcsolat ikonja jelenik meg) ha kattintok az egérrel, vagy benyomok bármilyen gombot a billentyűzeten, látszik, hogy megpróbál betölteni az a felület, ahol a fiókok közül tudok választani, majd a jelszót beírni, de nem jelenik meg semmi, csak a kezdőképernyőre betöltött kép kicsit homályosabb lesz. Így sajnos nem tudok bejelentkezni egyik fiókba sem.

Próbáltam másik perifériákkal.

Próbáltam újraindítással.

Próbáltam leállítás-bekapcsolással.

Próbáltam hideg újraindítással.

Próbáltam csökkentett módban újraindítani, de nem reagál rá. (Shift lenyomásával főkapcsoló-újraindítás). A csökkentett módot még úgy sem sikerült előidézni, hogy a bekapcsolt állapotú gépet "direkt áramszünetet idézve áramtalanítottam" :/

Mielőtt még kiveszem belőle a vinyót, és másik gépben tesztelem, kíváncsi lennék rá, hogy más is találkozott-e ezzel a problémával, és hogy mi lett a megoldás? - Ugyanis egy, az én problémámmal teljesen megegyező próblémáról szóló, 2016-os fórumbejegyzés tanulsága szerint várjak 7 órát, és máris megjelennek a fiókok. :)

Előre is köszönöm a segítséget!

Windows otthoni használatra | Windows 10 | Biztonság és adatvédelem

Zárolt kérdés. Ez a kérdés a Microsoft támogatási közösségéből lett áttelepítve. Szavazhat arról, hogy hasznos-e, de nem adhat hozzá megjegyzéseket vagy válaszokat, és nem követheti a kérdést.

0 megjegyzés Nincsenek megjegyzések
A kérdés szerzője által elfogadott válasz
Névtelen
2018-06-01T10:55:52+00:00

Ugyan az a program.

Na akkor leírom neked hogyan ments ki mindent.

Be is dughatsz még egy adathordozót amire átmentesz.

Kérlek jegyezd fel a Multi Commander elérési útját hogy oda tudj navigálni.

Bebootolsz a telepítővel, elég ha megjelenik a nyelv választás majd nyomsz egy tovább gombot.

Itt nyomsz egy Shift+F10-et. Ekkor megjelenik a parancssor.

Ezeket írod be:

X:\Sources>C: - enter

C:\ cd Program Files  vagy Program Files (x86) ha 32 bites a rendszered- enter

C:\Program Files vagy Program Files (x86)> cd Multi Commnder vagy Multi Commander (x64) - enter

C:\Program Files vagy (x86)\Multi Commander vagy (x64)\MultiCommander.exe

Ekkor elindul a program és megkeresed a meghajtókat majd átmentesz mindent.

Remélem nem írtam le bonyolultan.

Hasznos volt ez a válasz?

Ezt a választ 2 személy találta hasznosnak.
0 megjegyzés Nincsenek megjegyzések

11 további válasz

Rendezés alapja: Legrégebbi
  1. Névtelen
    2018-06-01T10:41:04+00:00

    Egy partíció van, és Multi Commander van rajta.

    Hasznos volt ez a válasz?

    0 megjegyzés Nincsenek megjegyzések
  2. Névtelen
    2018-06-01T10:49:27+00:00

    Kedves SolutionsSolutions!

    Örömmel segítek!

    Javaslom, hogy csökkentett módban indítsd el a rendszered A Windows rendszer- helyreállítási lehetőségeinek ismertetése cikk alapján. 

    Valamint kérlek küldj egy képernyőfelvételt a pontos problémáról. 

    Továbbá erről a bizonyos problémáról többet olvashatsz ezen a beszélgetésszálon is.

    Válaszod várva,

    Üdv:

    Enikő

    Hasznos volt ez a válasz?

    0 megjegyzés Nincsenek megjegyzések
  3. Névtelen
    2018-06-01T11:30:50+00:00

    Kedves Enikő!

    pendrive-os telepítő segítségével (mint fentebb írtam), elő tudtam csalni a csökkentett módot, de sajnos nem tudok visszaállítani korábbi dátumú állapotot (mert nem ajánlja fel a windows), nem tudok frissíteni, vírust írtani, stb.

    Szívesen küldök képernyőfelvételt a problémáról, ha ragaszkodik hozzá, de sajnos azon is csak annyi fog látszani, hogy a windows 10 kezdőképernyője látszik, szóval nem gondolnám, hogy egy fotó többet segít, mint a leírásom első mondata. :)

    Hasznos volt ez a válasz?

    0 megjegyzés Nincsenek megjegyzések
  4. Névtelen
    2018-06-01T14:00:32+00:00

    Van valami fejlemény?

    Sikerült úgy ahogy leírtam?

    Hasznos volt ez a válasz?

    0 megjegyzés Nincsenek megjegyzések